Edd egészségesre az ízületeidet

gyumolcs-zoldségkosár

A vegetáriánus étkezésről már biztos, hogy hallottál, hiszen már jó néhány évtizede elterjedt a híre. Viszont újabban egyre többet lehet hallani a vegán étkezésről is.  Sokáig azt hittem a kettő ugyanaz. Elvégre én, mint aki mindent eszek, sose foglalkoztam igazán ezzel a kérdéssel. Egészen mostanáig.

Nem rég úgy döntöttem utána olvasok ezeknek az étkezési szokásoknak.

Különös tekintettel arra, hogy hogyan hatnak az ízületek egészségére.

Meglepő következtetésre jutottam!

A vegetáriánus és vegán étrendet követők között valószínűsíthetőleg alacsonyabb százalékban fordul elő artrózisos és arthritiszes megbetegedés. Illetve, ha már kialakult ez a betegség, akkor sokkal jobban kordában lehet tartani vagy akár vissza is fordítani ilyen étkezés mellett.

A hétköznapi értelmében a vegetáriánus étkezés azt jelenti, hogy nem fogyasztunk húst. Azonban szigorúbb értelmében a vegetáriánusok egyéb állati eredetű ételt sem fogyasztanak. Így tojást és állati eredetű tejterméket sem. Na de ez a köznyelvben már azt jelenti, hogy valaki vegán.

Így háromféle vegetáriánus étrend létezik:

  1. Ovo-lakto-vegetáriánus: csak húst nem fogyaszt, de tojást és tejterméket igen
  2. Laktovegetáriánus: se húst, se tojást nem fogyaszt, de tejterméket igen
  3. Szigorú vegetáriánus tulajdonképpen vegán: csak növényi eredetű ételeket fogyaszt és kerül minden más ételt, ami állati eredetű (hús, tojás, tejtermék)

 

Milyen hatása van az ízületi porckopásra, gyulladásra és fájdalomra?

 

Egy az 1989-ben készült felmérésben több, mint ezer ember vett részt. Eredményül arra a következtetésre jutottak, hogy a vörös hús, cukor, zsírok egy része, só, koffein és némely sötétebb színű zöldségek (pl.: padlizsán) fokozzák/fokozhatják a már kialakult ízületi gyulladást. Azonban mihelyt kikerülnek az étrendből ezek az ételek, úgy javul a beteg ízületi egészségének állapota.

És ami még meglepő az az, hogy állítólag a tejtermékek is a ”főbűnösök” közé tartoznak. Ugyanis a tejben rejlő protein az ízületi gyulladás egyik felerősítője. Egy viszonylag friss tanulmány úgy tűnik, hogy megerősíti ezt. A Complementary Therapies in Medicine 2015-ben publikálta egy tanulmányát, amiben egy 600 résztvevővel készült kísérlet eredményét mutatták be. A résztvevők vegán diétát követettek három héten keresztül. Ezalatt az idő alatt, az úgy nevezett C-reaktív protein jelentősen csökkent a résztvevők szervezetében. Ez a protein kulcsfontosságú szerepet játszik az akut és krónikus gyulladások megjelenésében.

 

Mindenképpen ajánlott kiiktatni az életedből az állati eredetű tejtermékeket!

 

Ez ma már közel sem olyan nehéz, mint ahogy azt elsőre képzelnéd. Az állati eredetű tejet egyszerűen le tudod cserélni növényi eredetűre. Én magam már kipróbáltam a mandulatejet, kókusztejet, mogyorótejet, rizstejet és a zabtejet is. Persze eleinte furcsa lehet az ízük, de hamar meg lehet szokni őket. És ezen növényi tejek egy részébe még külön tesznek B12 és D vitamint is. És ahogy tudod ezen vitaminok hiánya is hozzájárulhat az artrózis kialakulásához.

 

A vegán étkezés hozzájárul az ízületi gyulladás csökkentéséhez

 

Egy másik tanulmány szerint, azok a résztvevők, akik három és fél hónapig követték a vegán étkezési diétát, jelentős javulásról számoltak be. Az ízületi fájdalom, a duzzanat és ízületi érzékenység is mind csökkent. Továbbá a reggeli ízületi merevség és a fogásuk erőssége is jelentősen javult azon résztvevőkéhez képest, akik a ”hagyományos” étrenden voltak.

De ha csak arra gondolunk, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők között hány túlsúlyos embert láttunk (egyet sem láttam még), már akkor is beláthatjuk mindketten, hogy ez az étkezési szokás előnyös lehet artrózis esetén. Hiszen ha nincs rajtunk súlyfelesleg, akkor az ízületeinket sem terheljük annyira. Ezért az ízületi porckopás és fájdalom sem lesz annyira jelentős, sőt akár elkerülhetővé is válik.

 

Figyelj az étkezésedre és mindent ésszel csinálj!

 

Nem ajánlanám, hogy teljesen hagyd el a hús és az állati eredetű termékek fogyasztását, mert ha ész nélkül kezded el követni a vegán étrendet, akkor bizony előfordulhat, hogy vitamin, aminosav vagy más ásványi anyag hiányát idézed elő. Ami aztán más megbetegedésekhez vezet. Ugyanis nagyon gyakori a vegetáriánusoknál és vegánoknál a B12, a D vitamin, a kalcium valamint egyéb esszenciális zsírsavak hiánya. Ez szerepel egy az American Journal of Clinical Nutrition 2014-ben publikált tanulmányában is.

Tehát ha kipróbálnád a vegán étrendet, akkor mindenképpen kérd ki táplálkozási szakember és esetleg a kezelőorvosod véleményét!

Ha azonban maradsz a hagyományos étrendnél és mindent fogyasztasz, akkor ügyelj arra, hogy lehetőség szerint kevesebbet fogyassz húsból, tojásból és más álltai eredetű ételekből (tejtermék), mint azt alapvetően eddig tetted. És igen ajánlott több zöldség, gyümölcs, diófélék és magok fogyasztása is. Ugyanis ezek bővelkednek antioxidánsokban, flavonoidokban és karotinoidokban, amik hozzájárulnak a gyulladáscsökkentéshez és védik a szöveteket a károsodásoktól.

Persze nem elég pusztán az étkezésre hagyatkozni.

A gyorsabb eredményért ajánlott minőségi étrend-kiegészítők fogyasztása is. Olyané, ami bővelkedik II.-es típusú kollagén peptidben és gyulladáscsökkentő hatóanyagokban, mint a kurkumint és C-vitamin is. Ilyen étrend-kiegészítő az Artroflex Plus is, amiről többet is megtudhatsz erre a bekezdésre kattintva.

A következő cikk megjelenése egy hét múlva, kedden várható. Látogasd meg addig is a Facebook oldalunkat és kövess minket, ha még nem tennéd. Így biztosabb, hogy nem fogsz lemaradni az új cikkeinkről sem.

Oszd meg Facebook kommentben, hogy mi a véleményed a vegetáriánus és/vagy vegán étkezésről!

Ízületi fájdalmaktól mentes napokat kívánok és találkozunk jövő héten ugyanitt, ugyanekkor!

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?



Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT