Antioxidánssal az ízületek védelmére
Ma az antioxidánsok kerülnek középpontba. Mégpedig azért, mert sok egyéb jó tulajdonságuk mellett képesek hatékonyan felvenni a harcot a gyulladásokkal. Így az ízületi gyulladással szemben is kiváló védelmet nyújtanak. A gyulladáscsökkentő hatásuk pedig azzal jár, hogy az ízületi porckopás kialakulása is lelassul. És természetesen mindemellett az ízületi fájdalom is enyhül.
Mi az antioxidáns?
Ha esetleg nem tudnád, hogy mi az, hogy antioxidáns, akkor itt egy rövid összefoglaló:
Az antioxidánsok oxidációt gátló vagy késleltető vegyületek. Ezek lehetnek természetes és mesterséges vegyületek is. Ahogy a vas és egyéb fémek is oxidálódnak az évek során, és emiatt berozsdásodnak, majd használhatatlanná válnak, ugyanúgy az emberi szervezet is ”berozsdásodhat” idővel. Ezt késleltetik az antioxidánsok azzal, hogy egyfajta védőburkot képeznek a sejtjeink körül.
Tehát jelentős szereppel bírnak, ami az egészségünket és optimális működési képességünket illeti!
Azzal talán nem leplek meg, hogy több olyan vitamin is van, ami antioxidánsként működik. Az A-, C- és E-vitamin is rendelkezik antioxidáns képességgel. Ezekről, már talán hallottál a korábbi cikkeinkből.
A vitaminok mellett azonban bizonyos ásványi anyagok is rendelkeznek antioxidáns hatással. Ilyen ásványi anyag például a mangán, a szelén, a cink és a réz is.
Töltődj fel antioxidánssal
Az antioxidánsok létfontosságúak az egészségünk megőrzése szempontjából. Számos rákelleni és egyéb daganatos elváltozást kutató tudós is azon a véleményen van, hogy az antioxidánsok még ezeken a súlyos betegségeken is tudnak segíteni. Sőt, a szabadgyökök legyőzésével illetve kordában tartásával (ebben is részt vesznek az antioxidánsok) számos betegség megelőzhető illetve kezelhető.
Persze a mi szempontunkból azért olyan fontosak az antioxidánsok, mert azok képesek semlegesíteni azokat az enzimeket, amelyek aztán ízületi gyulladást idéznének elő.
Nagyon fontos tehát, hogy folyamatosan gondoskodjunk az antioxidáns ellátásunkról. Különösen igaz ez az alábbi esetekben:
1. betegség esetén (ilyenkor a szervezetünk antioxidáns szükséglete megnő)
2. dohányzás és vagy túlzott alkoholfogyasztás esetén (nagyobb mennyiségű antioxidánsra van szüksége a szervezetnek, hogy ugyanazt az eredményt elérje, mint egy olyan szervezetben, ami nincs kitéve a dohányzás vagy az alkohol okozta esetleges károsodásoknak)
3. stressz esetén (ebben az esetben megnő a szabadgyökök száma, ezért az átlagostól nagyobb mennyiségű antioxidánsra van szükségünk)
4. sugárzások esetén (pl. röntgen sugárzás vagy betegségek kezelése során alkalmazott sugárzások esetén)
5. rossz környezeti hatások esetén (pl. ha szmogos környezetben élünk)
Hiszen az antioxidánsok mindenhol hasznosulnak a szervezetünkben, és ha rendkívül stresszes életet élünk, esetleg dohányzunk és/vagy más betegségekkel is küzdünk, úgy nem biztos, hogy kellő mennyiségű antioxidáns jut el az ízületeinkhez, hogy védje azokat a gyulladások kialakulásától.
Szerencsére azonban bizonyos ételek fogyasztásával természetes úton is támogathatjuk a szervezetünk antioxidáns felvételét. Ilyen ételek például:
- répa
- spenót
- zeller
- alma
- diófélék
- keresztes zöldségek (pl.: brokkoli, káposzta, karfiol)
- bogyós gyümölcsök (pl.: áfonya, ribizli)
- barnarizs
- vörös bab
- sütőtök
- édesburgonya
- avokádó
- padlizsán
- hagymafélék
- citrusfélék
Van, hogy kell plusz segítség
A Journal of American Medical Association (JAMA) 2002. júniusában közétett egy felmérést, ami alapján az alábbi következtetésre jutottak: az emberek többsége, kizárólag étkezéssel, egyszerűen képtelen optimális mennyiségben vitamint magához venni. És ez igaz az ásványi anyagokra és egyéb, a sejtjeinket tápláló tápanyagokra is.
Mindezek alapján pedig, azt javasolja a JAMA, hogy fogyasszunk táplálék kiegészítőket, amelyek így biztosíthatják a vitaminok, ásványi anyagok és egyéb tápanyagok optimális mennyiségét a szervezetünkben.
Ízületi porckopás kezelése alkalmával jó választás lehet az Artroflex Plus.
Ami antioxidánsként is funkcionáló C-vitamint is tartalmaz. Még pedig azért C-vitamint, mert ez nem csak segít leküzdeni az ízületi gyulladást, de beindítja a szervezet természetes kollagén termelését is. Sőt, segíti az Artroflex Plus szedése során bevitt II-es típusú kollagén gyorsabb beépülését és hasznosulását az ízületekben és a porcban.
Ízületi fájdalmaktól mentes napokat kívánok és találkozunk jövő héten ugyanitt, ugyanekkor!
A témában felmerült kérdések:
- Mi a szerepe az antioxidánsoknak az ízületek egészségének megőrzésében? Az antioxidánsok semlegesítik a szabadgyököket, amelyek károsítják a sejteket, köztük a porcsejteket is. Így csökkenthetik a gyulladást, lassíthatják a porckopást, és támogathatják az ízületek hosszú távú egészségét.
- Mely antioxidánsokat érdemes kiemelten bevinni porcerősítéshez? A leghatékonyabbak az alábbi antioxidánsok: C-vitamin: elősegíti a kollagénképződést. E-vitamin: védi a sejteket a károsodástól. Szelén és cink: gyulladáscsökkentő hatásúak. Kurkuminoidok (pl. kurkuma) és resveratrol: természetes gyulladásgátlók
- Mi a kapcsolat a porckopás és a krónikus gyulladás között? A krónikus, alacsony szintű gyulladás elősegíti a porcszövet lebomlását. Az antioxidánsokkal és gyulladáscsökkentő hatású étrenddel csökkenthető ez a folyamat, így lassítható a porckopás.
- Milyen ételek gazdagok antioxidánsokban és segíthetik az ízületeket? Bogyós gyümölcsök (pl. áfonya, ribizli), Sötétzöld leveles zöldségek, Kurkuma, gyömbér, Zöld tea, Diófélék, olajos magvak. Ezek rendszeres fogyasztása segíti az ízületi gyulladások csökkentését és a porcok védelmét.
- Segíthet-e az antioxidánsbevitel a porcképződés serkentésében? Közvetetten igen. Például a C-vitamin antioxidáns hatása mellett nélkülözhetetlen a kollagénszintézishez, ami a porc egyik fő alkotóeleme. Így az antioxidánsok nemcsak védenek, hanem hozzájárulnak az új porcszövet kialakulásához is.
- Lehet túl sok antioxidánst bevinni? Igen, különösen étrend-kiegészítők formájában. Például a túlzott E-vitamin-bevitel véralvadási problémákat okozhat. A legjobb, ha elsősorban ételekből, nem pedig nagy dózisú kapszulákból visszük be az antioxidánsokat.
- Mely ízületi betegségek esetén lehet kiemelten fontos az antioxidánsbevitel? Oszteoartritisz (porckopás), Reumás ízületi gyulladás, Köszvény, Bursitis, ínhüvelygyulladás. Mindegyiknél jelen van valamilyen gyulladásos komponens, amelyet az antioxidánsok enyhíthetnek.
- Kombinálható-e antioxidáns-terápia porcerősítő étrend-kiegészítőkkel? Igen, kifejezetten ajánlott kombináció például a C-vitamin és kollagén, vagy a kurkuma és glükózamin. Az antioxidánsok segítik a porcerősítő hatóanyagok felszívódását és hatékonyságát.
- Hogyan érdemes összeállítani egy antioxidánsban gazdag, porcerősítő étrendet? Törekedj színes, friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztására, egészséges zsírok (olívaolaj, diófélék), halak és teljes kiőrlésű gabonák beiktatására. Emellett étrend-kiegészítőként jöhet: kollagén + C-vitamin + kurkuma + omega-3.
Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?
