Rántsuk le a leplet a porcerősítő kollagén peptidről!

kollagen-molekula

Amennyiben rendszeres olvasónk vagy, úgy lehetséges, hogy már találkoztál néhány olyan cikkünkkel, amelyekben említést tettünk a II-es típusú kollagén peptid ízületekre gyakorolt jótékony hatásáról. Azonban ez egy annyira komplex téma, hogy fontosnak találtam egy külön cikkben is beszélni a kollagénről.

 

Testünk ragasztója

 

A kollagén görög eredetű szó, ami a ”kólla” kifejezésből ered. Magának ennek a szónak az a jelentése, hogy ragasztó. És tekintve, hogy a kollagénnek milyen szerepe van a testünkben, ennél találóbb megnevezést nem is kaphatott volna! Hiszen a kollagén, olyan sejtek közötti térkiegészítő, ami tulajdonképpen összeköti, és egyben tartja azokat. Nem csoda, hogy a fehérjék között a kollagén található meg a legnagyobb arányban a testünkben, ugyanis ez adja az összes fehérje 30%-át.

A kollagénről tehát elmondhatjuk, hogy egy óriás fehérjemolekula, ami, ha külső forrásból kerül a szervezetünkbe, akkor nehezen szívódik fel. Ennek oka a molekulák súlyában rejlik. A kollagén óriásmolekula súlya ugyanis a kollagén peptidének a 70x-ese! Éppen ezért javasolt a kollagén óriásmolekulát peptidjeire bontani, és annak megfelelően fogyasztani, hogy az adott kollagén részecske hol hasznosul a testben. Ezt a kollagén peptidet általában a porcerősítő készítményekbe a kollagén óriásmolekulának az úgynevezett hidrolizált formájában juttatják be. Ennek a hidrolizált kollagén peptidnek rendkívül gyorsan, 12 óra alatt képes felszívódni a 95-99%-a!

Ugyanis a kutatások bebizonyították, hogy a különböző kollagén peptidek más-más sejteket kötnek és tartanak össze. Éppen ezért az a kollagén molekula (részecske), ami a bőr sejtjeit ”ragasztja” össze és ad neked fiatalos megjelenést azzal, hogy távol tartja tőled a ráncokat, sosem fog az ízületeidben és a porcokban hasznosulni.

A másik érv amellett, hogy miért tanácsos kollagén óriásmolekula helyett kollagén peptidet fogyasztani, az, hogy a peptidek akár 100%-ban képesek felszívódni a szervezetben.

Gyakori tévhit kering például a zselatinról, amelyet sokan alkalmaznak porcerősítés céljából. Pedig a benne található kollagén óriásmolekula formájában van jelen és nem peptidként, emiatt nagyon sokat kellene megennünk belőle ahhoz, hogy a porcerősítésben valóban hatásos legyen, hiszen csak egy része tud hasznosulni belőle.

Ráadásul a zselatin rendszeres fogyasztása kellemetlen mellékhatásokkal is járhat, mint például a bélrendszeri panaszok, az émelygés vagy a fejfájás. Kattints a linkre, ha érdekel a zselatin és porckopás kapcsolata.

 

A bűvös II-es - a 2-es típusú kollagén peptid

 

Igazság szerint, a kémikusok 25 féle kollagénmolekulát különböztetnek meg. Azonban biológiai, egészségügyi szempontból csak az első 5 kollagén peptidről érdemes beszélni. Ennek magyarázata az, hogy a többi részecske, az első 5-el asszociálható. Például a IX, X, XI-es kollagén molekulák a II-sel egyeztethetők, ezek ugyanis mind a porcokban találhatók. A VI-os az I-sel asszociálható, és így tovább.

Tehát ne csodálkozz azon, ha a legtöbb esetben, csak 5 kollagén peptidről írnak!

Éppen ezért, a lenti táblázatban én is csak a közismert 5 kollagén peptidre térek ki. Ebből te is látni fogod, hogy, amennyiben ízületi porckopással küzdesz, úgy valóban csak a II-es típusú kollagén peptid az, amire szükséged van. Ezért sem érdemes olyan porcerősítő készítményt vásárolnod, amiben kollagén óriásmolekula van. Hiszen egyfelől az nem képes felszívódni a szervezetedben, másfelől pedig nem kezeli célzottan az ízületi problémáidat, mint amilyen az artrózis is.

Itt megint csak szeretném behozni példának a zselatint. Gondolj bele abba, hogy a benne található kollagén óriásmolekulának csak egy része hasznosul alapvetően a szervezetedben és még annak is csak egy kis része a II-es típusú kollagén, amely a porcaid számára valóban szükséges lenne. Ezt elképzelve hatalmas mennyiségű zselatint kellene megenned ahhoz, hogy az valóban hatásos lehessen a porckopás ellen.

 

kollagén-táblázat

Mindig ellenőrizd, hogy milyen kollagén peptiddel van dolgod!

Javaslom, hogy minden esetben alaposan nézd meg, hogy a megvásárolni kívánt porcerősítő étrend kiegészítő készítmény milyen, és mennyi kollagént tartalmaz? Csak olyat vegyél meg, ami II-es típusú kollagént tartalmaz, és abból is minél nagyobb mennyiséget.

Ugyanis a szervezetnek napi szinten legalább 15.000 mg-nyi kollagén óriásmolekulára van szüksége. Ekkora dózisú kollagén tudja csak biztosítani azt, hogy megfelelő mennyiségű II-es típusú kollagén peptid kerüljön az ízületeidbe, valamint a porcokba, hogy azok ne kopjanak tovább. Sőt, idővel a porcok regenerálódásában is megnyilvánul az, ha napi szinten gondoskodsz a megfelelő mennyiségű II-es típusú kollagén peptid pótlásáról a szervezetedben.

Azonban sajnos ezt a mennyiséget táplálkozással szinte lehetetlen bevinned a szervezetedbe, ezért kiegészítésre mindenképpen szükséged lesz, ha tartósan szeretnéd végre csökkenteni a porckopás okozta fájdalmakat.

Ebben lehet segítségedre az Artroflex Plus étrend kiegészítő, amely napi adagja 2 700 mg II-es típusú kollagén peptidet tartalmaz. Ebből a készítményből naponta kétszer három kapszulát kell elfogyasztani. Ez így bőven fedezi a napi II-es típusú kollagén peptid szükségletet.

Azonban, ha bármelyik másik, a piacon található, porcerősítő készítmény közül választanál, akkor is mindig figyelj oda, hogy a lehető legtöbb II-es típusú kollagén peptidet tartalmazó kapszulák közül vásárolj meg egyet!

Ugyanakkor arra is szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a II-es típusú kollagén peptid rendszeres szedése mellett is fontos a gyakori testmozgást beiktatnod az életedbe. Ennek oka, hogy a porcaidban nincsenek erek, ahonnan azok felvennék maguknak a véren keresztül ezeket a kollagén peptideket. Így a porc csak azáltal tud táplálékhoz jutni, ha mozgással létrehozol egy úgynevezett pumpáló hatást, amivel az erekből eljut a kollagén peptid az ízületi folyadékba, ahonnan már azt a porcok könnyedén fel tudják venni.

Kérdés/Válaszok:

  • A 2-es típusú kollagén peptid mindig legyen benne a porcerősítő készítményemben? Igen, csak olyat javasolt venni, amiben megjelenik a 2-es típusú kollagén peptid.
  • II-es típusú kollagén peptidet így is láttam már: ii típusú kollagén peptid, ii-es típusú hidrolizált kollagén. Ez az amire szükségem van? Igen, többfajta jelölése is van, de a lényeg, hogy a 2-es típusú kollagén peptid az, amit az ízületek legjobban be tudnak építeni.

Ízületi fájdalmaktól mentes napokat kívánok és találkozunk jövő héten ugyanitt, ugyanekkor!

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

artroflex plus ingyenes videó
Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.