Ez is okozhatja a derékfájdalmat

Ez is okozhatja a derékfájdalmat

 

Ha a derékfájdalom okait keresed, akkor mindenképpen meg kell különböztetni egymástól a tartós és az átmeneti, pár napig tartó derékfájdalmat. Az utóbbi ugyan szintén nem elhanyagolható probléma, de hátterében többnyire csupán egy izom vagy több izom begörcsölése, esetleg egy gerincvelői ideg ideiglenes becsípődése áll.

Akárhogy is, ha a derékfájdalom tartósan fennáll, vagy gyakran jelentkezik, akkor erősen javasolt szakorvos felkeresése, és hogy minél előbb elkezd orvosolni a panaszokat!

 

Nézzük, mi állhat a tartós derékfájdalom hátterében!

 

Az állandósult derékfájdalom hátterében többféle elváltozás is meghúzódhat. Fontos tudni, hogy amennyiben az egyik már kialakult nálad, úgy igencsak hajlamos vagy a többi probléma megjelenésére is. Mivel mindegyik probléma szinte ugyanazokra az okokra vezethető vissza, érthető, hogy a problémák gyakran kéz a kézben járva együtt alakulnak ki. Vagy legalábbis sajnos igen hamar követi az egyik a másikat.

Ennek ellenére fontos megértened a derékfájdalom okai mögött meghúzódó testi elváltozásokat is, hogy kezelni tudd őket és mihamarabb csökkenhessenek a panaszok. Ne aggódj, ebben a cikkben nem csak a derékfájdalom mögött meghúzódó okokat nyomozzuk ki, de a kezelésre és a megelőzésre is mutatok számodra tippeket!

 

1.Csigolyaközti porckorongok kopása

 

A derékfájdalom hátterében a leggyakrabban ízületi porckopás áll. Normál esetben a csigolyáink között egészséges porckorongok helyezkednek el, amelyek ruganyos anyaguknak köszönhetően életbevágóan fontos szerepet töltenek be: mozgás közben képesek elvezetni az ütődést és a súrlódást. Ha nem lennének, akkor mozgás során a kemény csigolyacsontok egymást ütnék, a törzs forgatása közben pedig durván súrlódnának. Ez igen fájdalmas lenne, mert a csontok felületén található csonthártya nagyon érzékeny, idegvégződésekben gazdag terület. A porcokat úgy képzeld el a csigolyacsontok között, mint egy kemény kockákból és a ruganyos radírgumikból épített várat.

Sajnos ezek a porcok túlterhelés hatására könnyen sérülhetnek. Ez a derék tájékán nagyon gyakori jelenség, szinte majdnem minden idősebb embert érint a probléma. De már egyre korábbi életkorban is elkezdődik a deréktájéki csigolyaporcok kopása.

Ennek oka főként az ülő életmód, amit ráadásul a legtöbb ember helytelenül is tesz. Így például a csigolyaközti porcok egyik felére nagyobb teher helyeződik, mint a másikra. Az egyensúlytalanság miatt pedig a porcok ezeken a területeken könnyebben kopnak. Nem beszélve arról, hogy a korunk előrehaladtával csökken a porcokban található kollagén mennyisége, emiatt a porcsejtek nem képesek olyan ütemben felépíteni a porcokat, mint ahogyan a lebontás zajlik. Ennek hatására a porcok anyaga fokozatosan elvékonyodik, majd eltűnik.

Így a mozgás során a csigolyacsontok egymást kezdik nyomni, dörzsölni, amit a közéjük ragadt porcok törmeléke még tovább súlyosbít. A fájdalom azonban előbb vagy utóbb nemcsak mozgás során, hanem nyugalomban is fennáll, ami akár alvási panaszokat is okozhat.

 

2.Gerincsérv

 

A deréktájékon kialakult gerincsérv szintén gyakori oka a derékfájdalomnak. Hátterében szintén a porckorongok kopása áll. Lényege, hogy a kopott porcoknak a külső, keményebb állománya megreped, a belső kocsonyás rész pedig kitüremkedik. Ez a kitüremkedés pedig nyomni kezdi valamelyik gerincvelői ideget.

A probléma könnyen felismerhető, mert helyi fájdalom mellett többnyire zsibbadást okoz a lábakban és a csípőben is. Súlyos esetben a dolog akár bénulásig is fajulhat.

 

3.Csontkinövés

 

Nagyon gyakran szintén porckopás miatt alakulnak ki csontkinövések a deréktájéki gerinc környékén. Ennek hátterében a test kompenzációja áll: a hiányzó porcok támasztékát a test plusz csonttal próbálja meg pótolni. Ezek a csontkinövések azonban sajnos szintén óriási problémákat tudnak okozni. Egyrészt még merevebbé teszik az amúgy is beszűkült mozgást, másrészt a kiboltosult porckorongokhoz hasonlóan nyomhatják a gerincvelői idegeket, ami a derékfájdalom mellett lábba sugárzó fájdalmat és zsibbadást okozhat.

 

4.Csontritkulás

 

A csontok anyagának ritkulása a porckopáshoz hasonló: az idősebb élekor miatti tápanyaghiány és a mozgásszegény életmód együttese gyorsítja fel. Körülbelül 25 éves korunkig a csontokban még a felépítő folyamatok vannak túlsúlyban, majd a fel- és lebontás egyensúlyba kerül, végül a lebontás kerül fókuszba.

A csontritkulás szintén lassítható rendszeres mozgással, amely során fokozódik a felépítés folyamata.

 

3 tényező, ami segíti a problémák kialakulását

 

Ahogyan már említettem, a derékfájdalom mögött ugyan többféle szervi elváltozás is állhat, de az okok többnyire ugyanazokra a tényezőkre vezethetők vissza. Nézzük ezeket a tényezőket!

 

1.Ülő életmód

 

Igen, tudom, már unalmas, hogy minden betegséget az ülő életmódra húznak rá. De valóban igaz, hogy az egész napos ülés nem egészséges. Pedig a legtöbb ember ezt teszi! Ülünk munka és étkezések közben, vezetés során, a televízió és a számítógép előtt…

Nos, ha már ennyit ülünk, legalább jó lenne, ha azt rendesen tennénk. Úgy, hogy a derekunkat lehetőleg ne károsítsuk.

Ehhez a puha fotelekbe való süppedés helyett szükséged van egy olyan székre, ami megtámasztja a derekadat. Ha ez nem történik meg, akkor fokozott teher nehezedik a csigolyaközti porcokra, így azok jóval korábban indulnak kopásnak. Ha nincsen olyan széked, ami a derekad felé kiboltosul, akkor az is jó, ha egy összetekert törölközővel vagy bármilyen hengerrel támasztod meg a derekadat. Fontos az is, hogy a lábaid leérjenek a talajra és támaszkodni tudj rajtuk, mert így további plusz súlyt tudsz levenni a derekadról.

 

Milyen tényezők állhatnak a derékfájdalom mögött?

 

2.Mozogsz, de nem jól

 

Az nagyszerű, ha valaki az egész napos ülés helyett mozog is, ám nem mindegy, hogy azt miként teszi! Ugyanis a derekat mozgás során is túl lehet terhelni, ha az ember nem figyel oda. Fontos, hogy az üléshez hasonlóan a derekad mozgás során is meg legyen tartva. Ezt úgy érheted el, ha a hasizmodat feszesen behúzva tartod, így stabilizálod a derekadat is.

 

Mi okozhatja a derékfájdalmat és mit tehetsz ellene?

 

3.Alvási pozíció

 

Nem mindegy az sem, hogy milyen pozícióban és milyen matracon alszol. A túl puha matracokban ugyanis besüpped a derék, amire így fokozott teher hárul egész éjszaka. Próbálj meg keményebb matracot választani! Emellett sokat segít az is, ha a hasad vagy a derekat alá - attól függően, hogy hason vagy háton alszol – egy vékony párnát teszel, ami megtartja és tehermentesíti a derekat.

 

Fejtsd meg a derékfájdalom okát és tegyél ellene!

 

A tápanyagellátásról se feledkezz meg!

 

A derék tehermentesítése és a rendszeres testmozgás mellett fontos, hogy kellő tápanyaggal is ellásd a csontokat és az ízületeket a derékfájdalom ellen. Ehhez az egészséges táplálkozást ki kell egészítened C-vitaminnal, kalciummal és D-vitaminnal, valamint jó minőségű porcerősítővel is.

 

Tudj meg többet az Artroflex Plus-ról és kattints ide!

 

Ízületi fájdalomtól mentes szép napot kívánok!

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

artroflex plus ingyenes videó
Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?
Artroflex Plus

Sose maradj le a legfrissebb blog bejegyzéseinkről! Engedélyezd az Artroflex Plus értesítőjét, és elsőkként értesülsz a legújabb híreinkről!

IGEN, Kérem az értesítőt!

* Az értesítőre való felíratkozáshoz nem kell megadni semilyen adatodat, csak kattints az "IGEN, Kérem az értesítőt!" gombra. Feliratkozásod az Adatkezelési Tájékoztató-ban foglaltaknak megfeleően kezeljük.

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.