A gerincferdülés negatívan hat a csípő- és térdízületekre is

A gerincferdülés negatívan hat a csípő- és térdízületekre is.

 

Sajnos nagyon sokan csak akkor szembesülnek a gerincferdülésükkel, amikor felnőtt korban megjelennek a csípő- és térdízületi porckopás okozta fájdalmaik. Vagy még ekkor sem, mert nem tudják, hogy gerincferdülés áll a csípő- vagy térdízületi porckopás hátterében. Legalábbis nagyon gyakran ez is erősen közrejátszik a dologban!

Ez nem csoda, hiszen, ha ferdül a gerinc, akkor borul minden…

Ebben a cikkben nem csak azt beszéljük meg, hogy miért okoz a gerincferdülés csípő és térdízületi porckopást. Szó lesz arról is, hogy miképp ismerheted fel időben a bajt, mit tehetsz a felnőttkorban észlelt gerincferdülés ellen, illetve hogyan előzheted meg vagy kezelheted a csípő- és térdízületi porckopást.

 

Először nézzük meg, pontosan mi is az a gerincferdülés!

 

Gerincferdülésnek hívjuk a gerincoszlop bármilyen kóros irányú elgörbülését valamelyik oldalra, ami által a csigolyák egymáshoz képest kissé elmozdulnak vagy elcsavarodnak.

Sokan úgy képzelik el a gerincferdülést, mint egy azonnal szembetűnő elváltozást. Pedig a gerincferdülés gyakran annyira enyhe, hogy laikus szemmel nem is észrevehető. Ennek ellenére bőven tud problémákat okozni!

 

A gerincferdülés előbb vagy utóbb csípő- és térdízületi kopáshoz vezet .

 

Mi áll a gerincferdülés hátterében?

 

Az oka általában ismeretlen, de jelentősen hozzájárulhat a hosszú ideig tartó ferde testtartás. A ferde testtartás gyökereihez egészen a gyermekkorig kell visszanyúlnunk. A legtöbbünk sajnos még fejletlen izmokkal és stabilitással hordta a nehéz iskolatáskát, amit kamaszkorunkra gyakran felváltott a divatosabbnak számító oldaltáska. Mondanom se kell, az egyik rosszabb, mint a másik. A nehéz iskolatáska súlyos egészségkárosodást okozhat a gyerekeknél! Ezt egy korábbi, Biotechnológiai Információs Nemzeti Központ által végzett kutatás is igazolta. A kutatók azt találták, hogy a nehéz táskát cipelő iskolások felénél alakul ki kóros gerincgörbület.

Régebben ráadásul még nem voltak olyan gondos szűrések, mint ma. Nem vizsgálták gyakran a gerincferdülést és küldték azonnal gyógytornára azt a gyereket, akinél észrevették az elváltozást. Emiatt ma rengeteg olyan felnőtt él, aki még mindig a gyermekkorban szerzett gerincferdülés panaszaitól szenved.

A gyerekkorban kialakult gerincferdülés gyakran később sem javul. Sőt! A folyamat általában halad előre, mert belekerül az ember egy ördögi körbe. A gerincferdülés miatt megváltozik az egész test terhelése, amihez alkalmazkodnak az izmok és a szalagok is. Emiatt nagyon hamar automatikussá válik a rossz testtartás. Mivel rossz tartásban végzünk mindent, például a sportolást is, emiatt az izmok ehhez a tartáshoz erősödnek meg és tartják még inkább rendellenes helyzetben a gerincet. A megerősödött izmok és szalagok miatt van az, hogy nagyon sokan észre sem veszik a gerincferdülésüket, mert nem okoz számukra különösebb fájdalmakat. A test ugyanis remekül képes kompenzálni és rendellenes helyzetben is megtartani önmagát.

 

Igen ám, de a porcok nem tudnak ilyen jól alkalmazkodni!

 

A testünkben található porcok kapacitása azonban sajnos véges. A kor előrehaladtával amúgy is egyre kevesebb lesz bennük az anyag, emiatt jóval hajlamosabbak a sérülésekre, az elvékonyodásra, a repedésre, de akár a teljes eltűnésre is.

A gerincferdülés szinte az össze ízületet érinti. De a leginkább a két teherviselő ízületet, a csípőt és a térdeket. Nem nehéz elképzelni, hogy ha a gerincünk miatt az egész test tartása ferde, akkor az egyik oldali térdre és csípőre is fokozott teher kerül. Ezen az oldalon emiatt jóval korábban indulnak kopásnak a porcok. Nem beszélve a csigolyák közti porckorongokról, amelyek a hosszú évek óta tartó ferde tartás miatt szintén kophatnak, ami kár fájdalmas gerincsérvhez is vezethet.

Tehát a gerincferdülés súlyos probléma, ami test több helyen is panaszokat okozhat.

 

A gerincferdülés egy olyan komoly elváltozás, amihez egy gyógytornász segítségére mindenképpen szükség van.

 

De mit lehet tenni, ha már baj van?

 

Ha már kialakult a probléma, akkor sem kell elkeseredned! Szerencsére akár még felnőttkorban is javítható a gerincferdülés, a térd- és csípőízületi porckopás pedig megelőzhető, illetve kezelhető.

 

Ami ehhez elengedhetetlen az a gyógytorna

 

A gerincferdülés egy olyan komoly elváltozás, amihez egy gyógytornász segítségére mindenképpen szükséged van. A legjobb, ha kifejezetten egy gerincspecialistát keresel.

A gyógytornász gondosan felméri a gerincferdülés súlyosságát, irányát és a következtében kialakult többi problémát is. Így nemcsak a gerinceddel, hanem a csípőddel és a térdeddel is foglalkozik majd.

A gerincferdülés ellen személyre szabott gyakorlatokkal fog ellátni, amelyeket kitartóan végezve jelentősen javítható a gerincferdülés. A gyógytorna lényege, hogy célzott izomerősítéssel a megfelelő irányba „húzza” a gerincet, illetve a gyakorlatokkal próbálja visszaállítani a helyes tartást, aminek köszönhetően javíthatók a berögzült szokások is.

A gyógytorna alkalmas a porckorongok, illetve a csípő- és a térdízületi porcok kopásának megelőzésére is. Olyan izomcsoportokat erősít meg, amelyek képesek tehermentesíteni a kopott porcokat. A csípő- és a térd tehermentesítésére például a legjobb a combizmok megerősítése!

Emellett a gyógytorna a már kialakult porckopás miatt beszűkült mozgástartományt is képes javítani, lazítja a bemerevedett izmokat és fokozza az ízületek közti folyadék termelődését is. Az utóbbi roppant fontos szerepet tölt be a fájdalom csökkentésében, ugyanis könnyebben tudnak elcsúszni rajta még a kopott porcfelszínek is.

 

A gerincferdülés szinte az össze ízületet érinti.

 

Regeneráld a porcokat porcerősítővel!

 

A gyógytorna mellett mindenképpen pótolnod kell a kopott porcok anyagát is. Ez a II-es típusú kollagén peptid, amit sajnos a táplálkozásunkkal nem tudunk elegendő mennyiségben bevinni a szervezetünkbe. A korunk előrehaladtával ráadásul a testünk is egyre kevesebbet termel belőle, emiatt hatalmas hiány alakul ki és a porcok valósággal éheznek. Nem csoda, hogy a csípő- és térdízületi porcok nem bírják a terhelést a gerincferdülés mellett. Mindenképpen szükséged van olyan étrendkiegészítőre, ami II-es típusú kollagén peptidet tartalmaz. Ilyen az Artroflex Plus is, amit jó szívvel ajánlok!

 

Tudj meg többet az Artroflex Plus-ról és kattints ide!

 

Ízületi fájdalomtól mentes szép napot kívánok!

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

artroflex plus ingyenes videó
Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.