Lehet-e sikertelen egy protézisműtét? Itt a válasz!

Lehet-e sikertelen egy protézisműtét? Itt a válasz!

 

Sokan azt hiszik, hogy a protézisműtét egy csapásra megold mindent. Az eddigi ízületi fájdalmaik elillannak azzal, hogy leszállnak a műtőasztalról, és már vissza is térhetnek a panaszok megjelenése előtti életformájukhoz. Pedig ez bármilyen jól is hangzik, nem feltétlen van így.

Sajnos a protézisműtét közben vagy után többféle szövődmény is felléphet, amelyek később akár nagyobb problémákat is okozhatnak, mint a műtét előtti állapot.

Azonban az is előfordulhat, hogy a beavatkozás önmagában jól sikerül, ám, ha a rehabilitáció időszakát nem veszi komolyan valaki, akkor bizony összességében a műtét is sikertelennek bizonyulhat.

Orvosként semmiképpen sem fogom lebeszélni a protézisműtétről. Azonban szeretném, ha tudná, hogy milyen szövődményekre számíthat, ha szükséges a beavatkozás. Illetve azzal is jó tisztában lennie, hogy a műtéten kívül még milyen kezelési lehetőségeket érdemes kipróbálnia, amelyek segíthetnek az ízületi porckopásán, így pedig esetleg megelőzhető lehet a műtéti beavatkozás.

Arra is szeretnék kitérni, hogy a műtéttel együtt mi az, amit még vállalnia kell! Ugyanis a protézisműtét önmagában valószínűleg nem fogja megoldani a problémáját, emiatt fontos, hogy a rehabilitációt jól csinálja.

 

A sikertelen protézisműtét leggyakoribb okai

 

A protézisműtét sikertelenségének legfőbb oka gyakran nem a rosszul sikerült műtét maga, és nem is a miatta kialakult szövődmények. Hanem a műtét utáni állapot lehet. Ugyanis ez az, ami a leginkább meghatározhatja a protézisműtét sikerét!

Amikor valaki nem fektet elég energiát a rehabilitációba

Annak, akinek nincsen ideje vagy nem hajlandó elegendő energiát fektetni a műtét utáni rehabilitációba, lehet, hogy nem való a protézisműtét. Ebben az esetben érdemes lehet más kezelési módokkal próbálkozni, hátha azok is javítanak az állapoton.

Ugyanis sok ember azt gondolja, hogy a műtétet követő rehabilitáció csupán annyiból áll, hogy egyszer ellátogat egy gyógytornászhoz és szed valami gyulladáscsökkentő gyógyszert. Azonban ennél sokkal több energiát és időt kíván a felépülés. Rendszeresen szükséges járni gyógytornászhoz és az általa mutatott gyakorlatokat napi szinten végezni. Ez az időszak akár 6 hónap is lehet!

 

Térd rehabilitáció protézisműtét után gyógytornásszal

 

Ha valaki nem tornázik rendszeresen a beültetés után, a műtött ízületnek jelentősen beszűkülhet a mozgásterjedelme. Ebben az esetben akár korlátozottabb is lehet az Ön mozgása, mint a beavatkozás előtt! Ilyenkor pedig az ember hajlamos a műtét sikertelenségére fogni az állapotát...

A másik probléma, ami felléphet és összességében sikertelenné teheti a protézisműtétet az az, hogy a tornázás elhanyagolása miatt az ízületben hegszövet alakul ki, ami még tovább szűkítheti a mozgást.

 

Amikor valaki a fájdalmak miatt túlzottan kíméli magát

 

Gyakori jelenség az is a protézisműtéten átesettek körében, hogy nem lustaságból vagy időhiányból hanyagolják el a rehabilitáció alatt a tornázást. Hanem a műtét utáni fájdalmak miatt.

Hiszen teljesen természetes emberi reakció az, hogy fájdalom esetén pihentetjük a fájó testrészünket. Ám protézisműtét után bármilyen jól is esik napokig vagy hetekig csak feküdni, nem feltétlenül jó taktika! Ugyanis a mozgásterjedelem visszaállításán és a hegszövet kialakulásának a megakadályozásán túl a rendszeres tornáztatás az, ami segíthet ellátni a még megmaradt porcokat tápanyagokkal. Ráadásul mozgás hatására több ízületi folyadék is termelődhet, ami segíthet abban, hogy könnyebb legyen a protézisműtét utáni időszak.

 

Amikor az ellentétes oldalon is kialakul a porckopás

 

A harmadik probléma, ami miatt az ember sikertelennek titulálhatja a protézisműtétet, az az, hogy a beavatkozás után rövidesen a másik testrészében is kialakulhat a fájdalmas porckopás. Ez pedig akár egy újabb protézisműtéthez is vezethet.

Nagyon gyakori például, hogy az egyik térdben végzett protézisműtétet a másik térd követi. Ugyanis műtét után a fájdalom miatt az ember igyekszik kímélni a műtött részét, emiatt fokozott terhelést kaphat az ellentétes oldal. Így pedig itt is kialakulhat vagy fokozódhat a porckopás. Az ember pedig csalódottan és teljesen jogosan gondolhatja azt, hogy mi értelme volt akkor az egész műtétnek, ha újból lehet kezdeni elölről?

 

Protézisműtét előtt, és után is javasolt röntgenfelvétel készítése

 

Szövődmények, amelyek szintén akadályozhatják a felépülést

 

Mint minden beavatkozás esetén, a protézisműtét során és után is felléphetnek különböző szövődmények. Még a legalaposabb előzetes kivizsgálások ellenére is!

A szövődmények nemcsak önmagukban lehetnek veszélyesek, hanem hátráltathatják a rehabilitációt is, emiatt pedig rossz hatással lehetnek a protézisműtét kimenetelére is.

 

Sebfertőződés

A műtétek után a legnagyobb problémát a műtéti seb elfertőződése jelentheti. Ez akár olyan súlyos is lehet, hogy a csontszövetet is érintheti a dolog.

Az elfertőződés által fellépő fájdalom és további kezelések miatt előfordulhat, hogy az ember megint csak a legfontosabb dolgot kell, hogy elhanyagolja. Ez pedig a már említett mozgás, főként a gyógytorna!

 

Csonttörések

A protézisműtétek után fokozottabb lehet a csonttörések kockázata. Különösen nagy lehet az esélye azoknál, akiknek csontritkulásuk van. Ez pedig a leginkább az idősebb nőket érintheti. Éppen ezért érdemes a protézisműtét előtt csontsűrűség-vizsgálatot is végeztetni!

A protézisműtét utáni csonttörések még azzal is járhatnak, hogy újbóli műtétre kerül sor, amely során egy fém implantátumot helyezhetnek be az orvosok. Ennek pedig szintén egyik hátránya, hogy később kezdődhet meg a terheléssel történő járás, illetve a gyógytorna. A gyógytorna és a járás halasztása pedig a protézisműtét eredményességét is ronthatja.

 

Erek és idegek sérülése

A műtét alatt az is előfordulhat, hogy a műtött területen sérülnek az erek és az idegek, vagy esetleg nagyobb vérömleny keletkezhet.

Ez esetben akár újabb műtétre is sor kerülhet, illetve megint csak a műtét utáni mozgatás és vérellátás szenvedhet kárt.

 

Ezt érdemes kipróbálnia műtét előtt!

 

Gyakran akár megelőzhető is lehet a protézisműtét, ha valaki kellő energiát fektet a porckopás kezelésébe.

Ehhez érdemes próbálkozni jó minőségű porcerősítők rendszeres szedésével. Azonban emellett is roppant fontos a mozgás. Előnye, hogy a műtét utáni rehabilitációval szemben sokkal többféle sportot végezhet. Ennek ellenére érdemes kikérnie a gyógytornásza véleményét, hogy milyen gyakorlatok és mozgásformák a legalkalmasabbak az Ön számára.

 

Akkor se keseredjen el, ha mégis szüksége lesz a műtétre!

 

A porckopásnak egy bizonyos stádiumában már nincs mit tenni, szükséges lehet a protézisműtét.

Azonban fontos, hogy ebben az esetben se ijedjen meg! A cikkben leírtak nem elijesztésül szolgálnak, csupán szerettem volna felhívni a figyelmét arra, hogy milyen kockázatokkal járhat a műtét és mire érdemes odafigyelnie.

Ha mégis sor kerül rá, az esetben Ön sok mindent tehet azzal, hogy komolyan veszi a rehabilitációt.

Ehhez érdemes keresnie egy gyógytornászt, aki kifejezetten az ízületi problémára és a protézisműtét utáni rehabilitációra specifikusan tornáztatja Önt, amelyek segíthetik a felépülést és a minél jobb eredmények elérését.

A szakember olyan gyakorlatokat is fog mutatni Önnek, amiket az otthonában kell majd végeznie. Ám ezeket senki sem fogja ellenőrizni. Így fontos, hogy alaposan odafigyeljen a gyakorlatok helyes elvégzésére, és amennyiben nem ért valamit, inkább kérdezzen rá a gyógytornászánál. Nehogy véletlenül helytelenül csinálja őket!

Határozza meg előre, hogy mikor fogja elvégezni a nap során ezeket a gyakorlatokat, hogy biztosan ne felejtse el őket megcsinálni!

A gyógytornát érdemes lehet kiegészítenie porcerősítő szedésével is, amely a protézisműtét utáni területen megmaradt, illetve más ízületekben található porcok kopásának megelőzésében vagy lassításában segíthet Önnek. Jó alternatíva lehet például az Artroflex Plus porcerősítő.

Írta, Dr. Kiss Zsolt

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

artroflex plus ingyenes videó
Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.