Dr. Kiss Zsolt rendel

doktor-kiss-zsolt

Köszönöm, hogy visszatértél hozzánk, és folytatod a Dr. Kiss Zsolttal készített interjúnkat!

Azok kedvéért, akik lemaradtak volna az interjú első feléről, röviden annyit mondanék, hogy Dr. Kiss Zsolt rendkívül lelkiismeretes és szerény orvos. Olyan, aki a saját életét is képes kockáztatni azért, hogy ellássa az arra szorulót. Az előzmények részletes leírásáért, kérlek, olvasd el az interjúnk első felét is!

Artroflex Plus: Az már nem titok az olvasóink előtt sem, hogy jelenleg Ön háziorvosként valamint üzemorvosként tevékenykedik. Azt azonban eddig még nem árulta el, hogy miért választotta végül ezt a szakterületet.

Dr. Kiss Zsolt: Ahogy azt korábban is említettem, rohammentősként kezdtem az egészségügyi karrieremet. Majd, amikor úgy éreztem, hogy eljött az idő a tovább képzésre, aneszteziológiával kezdtem el foglalkozni. Közben pedig visszaültem az iskolapadba, és elvégeztem az orvos továbbképző egyetemet. Ezalatt az idő alatt több publikációm is megjelent különböző orvosi folyóiratokban. Hogy egész pontos legyek 13 publikálásom van, köztük van, ami külföldön is megjelent.

Azonban többre vágytam annál, mint hogy csupán elméletben használjam a tudásomat. Erős késztetést éreztem arra, hogy gyakorlatba ültessem, mindazt, amit elsajátítottam. És, hogy hozzájáruljak az emberek gyógyulásához.

Ugyanakkor szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy már én sem voltam olyan fiatal. Így a rohammentős élet intenzivitása már fizikailag megterhelőnek tűnt a számomra. Arról nem is beszélve, hogy otthon a feleségem és a három gyermekem várt. Egy kiegyensúlyozottabb, boldog családi élet megteremtése illetve fenntartása pedig egész embert kíván. Talán ez volt az egyedüli pillanat egész karrierem során, amikor a magam és családom boldogságát picivel előrébb helyeztem a betegeknél.

De, hogy a háziorvosi hivatás mellett döntöttem végül, nagyban annak tudható be, hogy az összes többi szakterület közül ez áll a legközelebb a mentős területhez. Végső soron csak nem bírtam elszakadni a mentős múltamtól. (Egy szelíd mosoly ült ki a doktor úr arcára.)

ARTROFLEX PLUS: Ha már szóba kerültek a publikálásai, megemlítene közülük néhányat?

Dr. Kiss Zsolt: Természetesen, nincs ennek semmi akadálya! Bár előre szólók, hogy meglehetősen kacifántos címekkel lettek ellátva ezek az orvosi cikkek. Ezért előre is elnézést kérek az olvasóktól, ha nehéznek találják a publikálásaim címeit.

Már rohammentősként is nagyon foglalkoztatott az a kérdés, hogy hogyan is lehet hatékonyan és gyorsan enyhíteni az emberek fájdalmát. Ezért több publikálásom központi témája a fájdalomcsillapítás. Úgy, mint A helyszíni fájdalomcsillapítás lehetőségei az Országos Mentőszolgálatnál, Felmérés a poszt operatív fájdalomcsillapítási módszerekről, A Fentanyl hatás antagonizálása és a poszt operatív fájdalom csillapítása Nalbuphin-el vagy a Poszoperatív fájdalomcsillapítási módszerek klinikai összehasonlító vizsgálata.

ARTROFLEX PLUS: Igaza volt. Valóban elég kacifántos címekkel jelentek meg a publikálásai. Azonban ennek ellenére nagyon érdekesnek hangzanak! Esetleg szakmai tervei között szerepel további publikáció is?

Dr. Kiss Zsolt: Egy jó orvos mindig nyitott az újdonságokra és folyamatosan képzi magát a betegei érdekében. Ezért szakmai terveim között mindenképpen szerepel a továbbképzés. Elmélyíteni szeretném a jelenlegi tudásomat és új kezelési megközelítésekkel szeretnék megismerkedni. Többek között ezért is végeztem el nem régiben az akupunktúra képzést. Azonban, a már korábban kijelölt szakmai fő irányvonalaim a jövőben sem változnak. Így az sem, hogy kutatom a hatékony gyógyítás és fájdalomcsillapítás lehetőségeit. Mindazonáltal, hogy lesznek-e újabb megjelentetett tanulmányaim, az egyelőre még előttem is titok...

Mindenesetre azt elárulhatom, hogy azért is vállaltam, hogy ezentúl havonta jelentettek meg az Artroflex Plus blog oldalán cikkeket, mert kicsit hiányzik az írás. És remélem, hogy a blog cikkeim révén jóval több embernek tudok majd segíteni, leküzdeni az ízületi problémáikat, mint ha csak a rendelőmet felkeresőkkel foglalkoznék.

ARTROFLEX PLUS: Ha már így szóba került a rendelője, elmesélné, hogy körülbelül, hogy néz ki egy átlagos napja?

Dr. Kiss Zsolt: Igazság szerint semmi különöset nem vélek felfedezni egy átlagos napomban. Bemegyek a rendelőbe, ahol sok esetben már várnak a betegeim. Évszaktól és időszaktól függően naponta 40-60 között vannak a betegeim száma. Háziorvosként azonban nem csak hozzám jönnek be a rendelőbe a páciensek, de én magam is kimegyek azokhoz, akik valami oknál fogva nem tudnak a rendelőmben felkeresni. Mindehhez pedig még hozzájárul az is, hogy az üzemorvosi feladataimat is el kell látnom. Azonban, mert számomra orvosnak lenni hivatás és nem munka, ezért mindezt szívesen teszem.

ARTROFLEX PLUS: Számomra napi 40-60 páciens rendkívül soknak tűnik. Ha nem sérti az orvosi titoktartási esküt, akkor elárulná, hogy betegeinek hány százaléka szenved ízületi panaszoktól?

Dr. Kiss Zsolt: Nem, nem sérti az orvosi titoktartási eskümet ennek az információnak a megosztása. Sajnos a betegeim közel 40%-a panaszkodik valamilyen ízületi problémára. Ezért valóban igaz, hogy lassan már népbetegségnek számít a sokízületi probléma.

ARTROFLEX PLUS: Az, hogy betegeinek ilyen jelentős százaléka szenved ízületi panaszoktól, hozzájárult ahhoz, hogy blog cikkek írásával hívja fel az emberek figyelmét erre a problémára?

Dr. Kiss Zsolt: Igen! Ahogy észrevettem, hogy az engem felkereső páciensek egyre nagyobb százaléka panaszkodik reggeli ízületi merevségre, fájdalomra és ízületi gyulladásra, úgy kezdtem el tudatosan jobban nyomon követni a betegtörténeteket. És lassan úgy éreztem eljött az idő, hogy keressek egy olyan fórumot, ahol egyszerre több ember figyelmét is fel tudom, hívna arra, hogy mennyire fontos már az első jelektől kezdődően komolyan venni az ízületi panaszokat, és foglalkozni velük. Mint minden betegséget, így a sokízületi panaszokat is könnyebb megelőzni, mint kialakulásukat követően gyógyítani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lehetetlen lenne hatékonyan kezelni a kialakult ízületi problémákat!

Ezért határoztam úgy, hogy megpróbálok az Artroflex Plus blog oldalán, a cikkeim révén több ezer embernek segíteni, leküzdeni az őket kínzó ízületi fájdalmakat és egyéb tüneteket. Szívből remélem, hogy a cikkeimben megosztott tippek és tanácsok megkönnyítik majd az emberek mindennapjait!

ARTROFLEX PLUS: Nagyon szép, hogy így gondolja! És biztos vagyok benne, hogy az olvasóink is örülni fognak a hamarosan megjelenő blog cikkeinek! Még azt legyen kedves elárulni, hogy mikortól lesznek olvashatók a cikkei?

Dr. Kiss Zsolt: Tervek szerint májusban jelenik meg az első hivatalos blog cikkem az Artroflex Plus blog oldalán. Ugyanakkor az Artroflex Plus Facebook oldalán is rendszeresen találkozhatnak majd a bejegyzéseimmel és a videóimmal az oldalt követők.

ARTROFLEX PLUS: Köszönöm szépen, hogy vállalta az interjút. És, hogy lehetővé tette számunkra azt, hogy alaposan megismerhessük Önt. Szakmai tudása és múltja pedig egyszerűen lenyűgözött! További sok sikert kívánok Önnek!

Dr. Kiss Zsolt: Én is köszönöm a lehetőséget!

 

Köszönöm, hogy velünk tartottál és időt szántál arra, hogy megismerd új kedvenc orvosodat. Remélem, Te is olyan izgatottan várod, hogy olvashasd Dr. Kiss Zsolt blog cikkeit, mint én. Ezért mindenképpen megéri fokozott figyelemmel követned oldalunkat!

Ízületi fájdalmaktól mentes napokat kívánok és találkozunk jövő héten ugyanitt, ugyanekkor!

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

artroflex plus ingyenes videó
Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.