Artroflex Plus szedése, hatása, hatóanyagai, kollagén tartalma

Milyen eredményeket tapasztalhatsz az Artroflex Plus szedése során?

Az ízületek regenerációja, és ezzel együtt a fájdalom csökkenése a betegség stádiumától és életvitelétől függően változik.

Rendkívül súlyos esetekben, amikor már a teljes porcszövet elpusztult az állapot javulására akár 3 hónapot is várni kelhet.

Összességében azonban elmondható, hogy az első jelentősebb változások 29-47 napon belül jelentkeznek, de előfordult már az is, hogy a fájdalom csökkenése a készítmény szedését követő 5. napon már érezhető volt.

A gyógyulás sebessége egyénenként változó és függ a beteg túlsúlyától, táplálkozásától, mozgási szokásaitól, és káros szenvedélyeitől.

Természetesen egy erőteljesen dohányzó, 30 kiló súlytöbblettel rendelkező személynél lassabban épülnek be a hatóanyagok.

Egy dolgot lehet csak biztosan állítani.

Ha neked artrózisod van, akkor az Artroflex hatóanyagai jótékony hatást képesek kifejteni az ízületeid számára.

Tapasztalatok és eredmények az Artroflex Plus szedését követően:

  • A fájdalmak fokozatosan csökkenésnek indulnak
  • A reggeli merevség és a tipikus „ezt még be kell mozgatni érzés” enyhülésnek indul
  • Csökkenésnek indul az ízületi duzzanat. Ez elsőként a kis ízületeknél (például az ujjaknál) figyelhető meg
  • Mérsékeltebbé válik az ízületek frontérzékenysége
  • Rugalmasabbá és gördülékenyebbé válik a testmozgás
  • Fokozatosan elhalványul a nyomásérzékenység és növekedésnek indul az eddig beszűkült ízületi mozgástartomány
  • Megszűnik a mozgás során hallható „ropogó” hang

IGEN, ez azt jelenti, hogy az Artroflex Plus VALÓBAN képes regenerálni az ízületeidet!

Vagyis…

  • Végre kimozdulhatsz a lakásod fogságából, és akár több száz métert sétálhatsz mindezt fájdalmak nélkül
  • Bármikor elmehetsz túrázni, táncolni a pároddal, vagy akárcsak bevásárolni a boltba.
  • Fájdalom nélkül újra kezet tudsz majd fogni másokkal.
  • Végérvényesen megszabadulhatsz a gyógyszerektől, és az esetleges műtét rémképétől.
  • És ami a legfontosabb: Soha, ismétlem… SOHA többé nem kell szembenézned a fájdalmakkal, és azzal az érzéssel, hogy a saját tested rabja vagy!

Az Artroflex Plus hatóanyagai

Az Artroflex Plus fő hatóanyaga a kollagénből kivont II-es típusú kollagén peptid.

A kollagénből a lebontása során 5 féle kollagén peptid jön létre, melyek a következő képpen kerülnek felhasználásra a szervezetben:

I. típusú kollagén peptid Bőr, csontok, inak és szalagok szerkezetéért felelős
II. típusú kollagén peptid Ízületek és a szem szerkezetéért felelős
III. típusú kollagén peptid Máj, tüdő és az artériák szerkezetéért felelős
IV. típusú kollagén peptid Vese és a belső szervek szerkezetéért felelős
V. típusú kollagén peptid Méhlepény és a haj szerkezetéért felelős

Ebből pontosan látható, hogy, ha artrózis (porckopás) alakul ki, akkor a sérült porcok újjáépülésében csak és kizárólag a II-es típusú kollagén peptid vesz részt.

Az Artroflex Plus azért képes hatékonyan kezelni az artrózist mert nem olyan hétköznapi kollagén felhasználásával készült, amely mind az 5 féle kollagén peptidet tartalmazza.

Az Artroflex Plus csak II-es típusú kollagén peptidet tartalmaz, amely első számú építő köve az artrózis során megsérült ízületeknek.

A napi adag (6 kapszula) összesen 2700 milligramm II-es típusú kollagén peptidet tartalmaz.

Az Artroflex Plus azonban nem csak porcregeneráló (artrózis kezelő) hatóanyagokat, hanem gyulladás csökkentő (artritisz kezelő) hatóanyagokat is tartalmaz.

Hogy miért?

Azért, mert abban az esetben, ha a porcréteg elkopik és kialakul az artrózis azt az artritisz (ízületi gyulladás) nagyon gyorsan követni fogja.

Ennek oka az, hogy a csontvégeket védő porcréteg nélkül a csontok gyakorlatilag egymáson fognak csikorogni, mint két régi olajozatlan fogaskerék.

Végül ennek a "csikorgásnak" az lesz a következménye, hogy a csontvégek begyulladnak (kialakul az ízületi gyulladás), ez pedig tovább fogja növelni az eddig is kellemetlen fájdalom érzetet.

Éppen ezért az Artroflex Plus gyulladás gátló kurkumát is tartalmaz.

Egészen pontosan a kurkuma egy kivonatát, más néven kurkumint.

A kurkumin rendelkezik egy nagyon speciális tulajdonsággal.

Képes ugyanis arra, hogy meggátolja a COX (ciklogenáz) és LOX (lipogenáz) enzimek termelődését.

Utólagosan is elnézésedet kérem ezekért a szakszavakért, de annak érdekében, hogy könnyebben el tudjam magyarázni a kurkumin hatékonyságát, mindenképpen le kellett írnom őket.

Tudósok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy azok a készítmények a leghatékonyabbak a gyulladásos betegségek kezelésében, amelyek a COX és a LOX enzimeket egyszerre tudják blokkolni.

Nem szeretnélek túl sok információval bombázni, éppen ezért úgy gondolom bőségesen elég azt tudnod, hogy a COX és a LOX olyan enzimek amelyek a táplálékkal bevitt zsírsavakból gyulladást fokozó vegyületeket állítanak elő.

Ezért is olyan fontos, hogy ezek az enzimek blokkolva legyenek.

A most következőkben pedig kérlek, jól figyelj, mert megosztok veled egy olyan TÉNYT amelyet a legtöbb táplálék kiegészítőt forgalmazó cég, megpróbál eltitkolni előled.

Ha ránézel egy tipikus táplálék kiegészítős dobozra, akkor egyrészt látni fogod a benne lévő hatóanyagokat, másrészt pedig azt, hogy a készítmény az adott hatóanyagból hány milligrammot tartalmaz.

Tegyük, fel találsz két készítményt.

Az egyikben 50 milligramm kurkuma van, a másikban 1000 milligramm, és ugyan annyiba kerülnek.

Melyiket fogod választani.

Ha jól sejtem azt, amelyikben több milligramm van.

Igaz?

És most jól figyelj, mert itt jön a trükk!

Nem mindegy ugyanis, hogy az adott táplálék kiegészítő kivonatot vagy őrleményt tartalmaz.

Ezt pedig néha "elfelejtik" a gyártók megemlíteni.

Ha egy készítmény őrleményt tartalmaz az csak annyit jelent, hogy az adott növényt megőrölték, majd ezt az őrleményt belerakták a kapszulába.

Kivonat esetében azonban arról beszélünk, hogy (ahogy a nevében is benne van) az adott növényből KIVONTÁK a hasznos hatóanyagokat. Ennek köszönhetően pedig egy koncentrátum jön létre.

A kivonatok és az őrlemények között nem ritkán több százszoros vagy akár ezerszeres hatásbeli különbség tapasztalható.

Ez példának okáért azt jelenti, hogy ha az egyik készítményben mondjuk 50 milligramm kurkuma kivonat van, a másikban pedig 1000 milligramm kurkuma őrlemény, akkor jobban jársz, ha az 50 milligrammos kurkuma kivonatot választod.

Éppen ezért az Artroflex Plus természetesen nem kurkuma őrleményt, hanem kurkuma kivonatot (vagyis kurkumint) tartalmaz.

Az Artroflex Plus 6 kapszulájának kurkumin tartalma 6 milligramm.

Végül, de nem utolsó sorban az Artroflex Plus tartalmaz még 80 milligramm C vitamint is.

A C vitaminra azért van szükség, mert fokozza a II-es típusú kollagén peptid, és a kurkumin jótékony hatásait.

Az Artroflex Plus tehát tartalmaz:

2700 milligramm kollagén peptidet, mely segít újjáépíteni az elkopott porcszövetet

6 milligramm kurkumint, amely csökkenti az artritisz kialakulásának kockázatát

80 milligramm C vitamint mely fokozza a II-es típusú kollagén peptid, és a kurkumin jótékony hatásait.

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.