A porcerősítő szuperfegyver

Kollagén porckopásra

A porcerősítő szuperfegyver

A kollagén egy olyan fehérje, ami segít az ízületek és csontok egészségének megőrzésében. Az emberi szervezetben természetes módon képződik, azonban ez idővel lelassul. Emiatt a csontok és ízületek elvesztik a szükséges utánpótlást.

Mivel a szervezeted ezt a hiányt nem tudja pótolni ezért a porcok lassan leépülnek, elkopnak és emiatt a csontok egymáshoz dörgölődnek. Ezért is fontos, hogy a kollagént pótolni kell, hogy a porc helyreállhasson eredeti állapotába.

Miért jó a kollagén porcoknak?

Az mindenekelőtt érdemes megemlíteni, hogy nem a kollagén egésze hasznosul az ízületeknél. A kollagén, mint egy kirakós, kisebb darabokból tevődik össze. Ezeket hívjuk peptideknek. Minden peptidnek megvan a maga feladata a szervezetben. 5 típusuk van és 5 hasznosulási helyük.

  1. Az első típus a bőr, csontok ínak és szalagok szerkezetéért felelős
  2. A második az ízületek és a szem egészségéért felel
  3. A harmadik a májban a tüdőben és az artériákban hasznosul
  4. A negyedik a vesékbe és egyéb belső szervekbe jut
  5. Az ötödik pedig a méhlepényt és a hajat erősíti.

Így láhatod, hogy a kollagén 1/5-öt része hasznosul a porcaidban.

Ezzel a szárnyassal elrepül a porckopás

Az értendünkből is tudjuk valamennyire pótolni ezt a fontos anyagot. Bár létezik növényi kollagén is, én mégis az állati eredetűt helyezném a figyelmedbe, hiszen ez hatékonyabb. A kollagén három ismert forrása a marha-, a csirke- és a hal.

Ezek közül a csirke tartalmazza a legtöbb II.-es típusú peptidet, így abból érdemes a legtöbbet fogyasztani. Ez még elképzelhető is, hiszen a csirke széleskörűen felhasználható és nagyon jót fog tenni az ízületeidnek.

Amikor ezt a falubeli Mari néninek meséltem ez volt a reakciója:

  • Jaj, ha csak ennyi kell! Akkor csak csirkét kell enni és megszűnik minden bajom!
  • Azért ez nem teljesen így működik. Vallja be őszintén milyen gyakran eszik csirkét.
  • Hát minden vasárnap csirke-levest csinálok.
  • Az bizony nem elég. Sokkal többet kéne ennie, és nem csak a húsát.

A gond az, hogy az étrendünk kezd nagyot változni. Egyre kevesebb húst eszünk, és még a csirkének sem minden részét. Ezzel pedig nem tudod kellőképpen pótolni a szervezeted számára szükséges mennyiséget.

Jó tudni!

Ha rászánod az időt és energiát, étrendkiegészítő mellett beiktathatsz egy jó adag csirkét is az étrendedbe. Érdemes tudni, hogy a csirke bőre tartalmazza a kollagén nagy részét, amellett elenyésző, ami a húsában van. Így nézz olyan receptek után, amikben a bőr is nagy szerepet kap.

Ezt kérd a gyógyszertárban a porcaidra

A legtöbb embert táplálék kiegészítő tablettát szed, hogy pótolja a hiányt a szervezetében. Ezek többnyire az egész kollagént tartalmazzák és juttattatják a szervezetedbe. Ezután a saját szervezeted lebontja és arra hasznosítja, amire tudja.

Ezen étrend kiegészítők fogyasztása valóban segít. Hozzájárul az ízületek egészségéhez és helyreállítja a porcokat is. Valamint képes csökkenteni az ízületi fájdalmakat és a gyulladást.

Viszont figyelni kell, mert a legtöbb tablettára csak annyi van írva, hogy kollagén! Így nem tudhatod milyen peptidek és milyen mennyiségben vannak benne jelen.

Azért kell nagy mennyiségű egész kollagén a szervezetednek, mert a bevitt kollagénnek csak 1/5-öd része tud a porcaidban hasznosulni. Ha sima II-es típusú peptid tartalmú tablettát választasz, abból jóval kevesebb is elég.

Ezért, ha vásárolsz ilyen tablettát, nézz utána, hogy nagy dózisú II.-es típusú peptidet tartalmazzon, mert csak ez tud megfelelő mértékben hasznosulni a porcaidnál. Kevésbé ismert tény, hogy a kollagén akkor tud a legjobban hasznosulni a szervezetedben, ha mellette C-vitamint is beviszel.

Összefoglalva tehát, azért, hogy a porcaid megmaradjanak rugalmasnak és ne gyötörjenek a porckopás tünetei, sőt még javuljon is az állapotod, nagy mennyiségű II-es típusú kollagén peptidre és C-vitaminra van szükséged. Ezt megtalálod az Artroflex Plus-ban egyben. Itt tudod megrendeli.

Kollagén porckopásra

Összefoglalva, mit tud a kollagén, hogy segít a porcaidon?

A kollagén egy olyan fehérje, ami segít az ízületek és csontok egészségének megőrzésében. Az emberi szervezetben természetes módon képződik, azonban ez idővel lelassul. Mivel a szervezeted ezt a hiányt nem tudja pótolni a porcok lassan elkopnak. Ezért is fontos, hogy a kollagént pótolni kell.

Nem a kollagén egésze hasznosul az ízületeknél. A kollagén, mint egy kirakós, kisebb darabokból tevődik össze. A kollagén mindössze 1/5-öt része hasznosul a porcaidban, ez a II. típusú peptid.

Az értendünkből is be tudjuk vinni ezt a fontos anyagot. A csirke tartalmazza a legtöbb II. típusú peptidet, így azzal érdemes kiegészíteni az étrendedet. A gond az, hogy ezzel nem tudod kellőképpen pótolni a szervezeted számára szükséges mennyiséget.

A legtöbb porckopásos ember táplálék kiegészítő tablettát szed. Ezek többnyire az egész kollagént tartalmazzák és juttattatják a szervezetedbe. Ezután a saját szervezeted lebontja és arra hasznosítja, amire szüksége van. A kollagén hozzájárul az ízületek egészségéhez és helyreállítja a porcokat is.

Ezért, ha vásárolsz ilyen tablettát, nézz utána, hogy nagy dózisú II. típusú peptidet tartalmazzon. A kollagén akkor tud a legjobban hasznosulni a szervezetedben, ha mellette C-vitamint is beviszel.

Ezt mind megtalálod az Artroflex Plus-ban egyben. Sőt még kurkumin kivonatot is tartalmaz, ami az ízületi gyulladásodat csökkeni. Itt tudod megrendeli.

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

artroflex plus ingyenes videó
Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.