A fehér por, mely mindent felkavar

A fehér por, mely mindent felkavar.

 

Már megint a jól ismert cukor. Biztosan te is azt gondolod, hogy több dolgot már nem tudhatsz meg róla. Hiszen szinte naponta olvasunk róla az újságokban, és halljuk a tv-ben azt, hogy mit is tesz a cukor a szervezetünkkel. Én mégis azt mondom, hogy most olyan dolgokat árulok el neked a cukorról, amelyeken még te is meg fogsz lepődni.

A cukor egy átkozott dolog ami sokunk életét megnehezíti. Gondolom te is hallottad már, hogy mennyire káros szervezetünkre, sőt, valószínűleg a „cukor nélküli“ élettel sem én próbálkoztam meg egyedül. Nos, nem éppen egyszerű, ennyit már az elején elmondhatok. Ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy nem bánod meg, ha pár percet szánsz cikkem olvasására.

 

Miért is kívánjuk ennyire a cukrot?

 

A cukor rövidtávon képes fokozni teljesítőképességünket, fizikai jólétünket, legalábbis annak érzetét, sőt még a hangulatunkat is feldobja. Ezek tudatában teljesen érthető a csoki utáni vágyakozás egy rosszabb nap után, elvégre szervezetünk tudja, hogy mitől kap erőre. A cukor, mint szénhidrát, az izmokban és a májban rakódik le glikogén formában, és folyamatosan ürül a szervezetből. Ahhoz, hogy ezt a szintet fenntartsuk a szervezetünkben sajnálatos módon a csoki nem szükséges. Akik a legtöbb gondot okozzák, azok a „hírhedt“ OZ-végződésű cukrok. Ilyenek például a szacharóz (kristálycukor) vagy a laktóz (tejcukor).

 

VIGYÁZAT!! Figyeljünk oda mindenre...

 

Becsapós lehet, ha valahol összetevőként nem maga a cukor van feltüntetve. Ha nem látod valaminek a hátoldalán a cukor szót, akkor se dőlj be neki. Ezek is mind tömve vannak cukorral, csak éppen a szirup megnevezést adták neki (juharszirup, kukoricaszirup). Viszont ezekhez is ugyanúgy kell viszonyulni, mint az előbb említettekhez. Tehát jobb, ha kerülöd őket. Éppen elegendő cukor van a tejtermékekben és a gyümölcsökben ahhoz, hogy testünk megkapja a kellő mennyiségű tápanyagot és jól is érezzük magunkat. Azt, hogy hogyan tudod mindezeket elkerülni, a cikk további részében majd kifejtem.

 

Becsapós lehet, ha valahol összetevőként nem maga a cukor van feltüntetve.

 

Mi történik ha túl sok cukrot fogyasztunk?

 

Előbb hadd idézzek fel egy számomra érdekes gondolatot:

,,A testünk olyan mint egy csésze kávé. Egy kis cukor még nem számít, de túl sok belőle mindent tönkretesz.“-Hinrich von Borstel

A túlzott cukorfogyasztás gyorsan vezet túlsúlyhoz. A túlsúly pedig hamar vezethet ízületi fájdalmakhoz, és porckopáshoz, mivel több súly nehezedik a csontjainkra. Mindez azért következik be, mert hirtelen megemeli az inzulinszintet. Ezt követően az inzulinszint gyorsan lecsökken, ami legtöbbünknél éhség formájában jelentkezik. Mint már fentebb említettem, az energiaszint fenntartásához szükségesünk van cukorra. Viszont ennek az energiaszintnek csak mintegy 10 százalékát szabadna cukorból fedeznünk. Ha ezt túllépjük, akkor lépnek fel a különböző betegségek, mint például a diabétesz. Ráadásul túlzott cukorbevitelt követően a szervezetünk megpróbálja lecsökkenteni a vér savtartalmát, ehhez azonban muszáj felhasználni a csontokban lévő kalciumot. Ez vezet aztán csontritkuláshoz valamint a fogszuvasodáshoz.

Továbbá mint azt már tudjuk, a cukor erős túlsúlyhoz vezethet, mindez pedig ízületeinkre is kihat.

 

A cukor és az ízületek harca

 

Biztosan te is érezted már, hogy fáj a térded sétálás közben, vagy éppen a derekad, mikor lehajolsz felhúzni a cipőd. Ha igen, akkor ezt érdemes elolvasnod.
A cukorbetegség gyakran társul az ízületek begyulladásával. Mindezért a káros életmód felelős. Ha vércukorszintünk ugyanis nagyon magas, akkor fokozódnak a gyulladásos folyamatok. Ha a glükóz (vércukor) szintünk meghaladja a normális értéket, az még gyorsabban és könnyebben vezet mozgásszervi fájdalmakhoz. Szélsőségesen magas értékek esetén könnyedén jelentkezhet zsibbadás, bizsergés, valamint akár nagyfokú érzékenység és fájdalom.
A túlzottan magas cukorszint nagyon sok ízületi betegség melegágya, de én most csak a leggyakoribbat emelném neked ki.
Az oszteoartrózis egy olyan ízületi megbetegedés, ahol az ízületi porc károsodik a legtöbbet. Ez a betegség bármilyen ízületet érinthet a szervezetben.
Jellemző tünetei:

  • ízületi fájdalom, amely terhelésre vagy ismétlődő mozgatásra romlik
  • ízületi deformálódás, megjelenhetnek apró csontos kinövések
  • az ízület környékén az izmok gyengesége

Mint már említettem, a cukorbetegeknél ennek a betegségnek is sokkal nagyobb a kockázata. Viszont ezt nem magának a cukorbetegségnek tulajdonítják, hanem a vele általában együtt járó túlsúlynak. Tünetei az ízület rugalmasságának, és mozgásképességének elvesztéséhez is vezethetnek. Ugye te sem akarsz idáig jutni? Hát akkor tegyünk ellene.

 

Ép testben, ép lélek.

 

Mint mindenre, erre is van megoldás

 

Nem kell félni attól, hogy ezek után az összes édességet tiltólistára kell majd tennünk. Ahogy a világ fejlődik, vele fejlődünk mi is. Annyi helyettesítő van már, hogy ha csak a felét ismernénk, már meg is feledkeznénk a csokiról. Ide tartoznak többek közt: a nyírfacukor, a sztívia vagy éppen az eritrit. Nézzük meg miben jobbak ők a cukornál.

A nyírfacukor, más néven xilit egészen pontosan egy cukoralkohol. A xilit a természetben is előfordul a gyümölcsökben (pl.: szilva) és a zöldségekben (pl.: karfiol) . A cukoralkoholban azt kedvelik olyan sokan, hogy jelentős vércukorszint emelés nélkül lehet vele édesíteni. További előnyei, hogy a fehér cukortól jóval kevesebb kalóriát tartalmaz. Hátránya, hogy nagy dózisban puffadást és hasmenést okozhat. A sztívia nincs hatással a vércukorszintre és még kalóriát sem tartalmaz, ellenben sokkal édesebb mint a fehér cukor.

Az eritrit sem növeli a vércukorszintet. Mértékletes fogyasztása mellett emésztési zavaroktól sem kell tartani. Sütés során azonban nem ajánlott használni, hiszen 160 Celsius felett elveszíti az édes ízét. Személy szerint az utolsó kettőt én annyira nem kedvelem. Az utóízük miatt nem tudnám beleilleszteni a mindennapjaimba. Persze ez nem zárja ki azt, hogy neked nem ezek lesznek a kedvenced. Mindenképp érdemes kipróbálnod őket, és aztán dönteni.

 

Ez lehet a gyógymód

 

A nagymamám mindig mondta nekem, hogy ép testben ép lélek. Persze ezt biztosan te is hallottad már, gondolom nem is egyszer. És igaz a mondás, hiszen mindezeket sok testmozgással meg lehet előzni. Egy jó étrend összeállításával és egy pici akaraterővel mindenre képes vagy. Fontos figyelni a napi vízbevitelre is, valamint a megfelelő vitaminokra. Nincs olyan, hogy túl késő. Ha már a cukorbetegség jeleit látod magadon, akkor sem kell pánikba esned, viszont az ízületeidre is nagyobb figyelmet kell fordítanod, hisz azok a mozgatórugóid. Fontos, hogy a kezdeti ízületi fájdalom, vagy a porckopás észlelése esetén is, minél előbb cselekedj! A megfelelő táplálékkiegészítőkkel boldogan élheted tovább az életed. Ilyen kiegészítő például a kurkumin. A kurkumin a kurkuma fűszerben fordul elő. Ennek a fogyasztása megelőzheti a cukorbetegséget. A kurkumin hatékony gyulladásgátló, tehát az ízületi megbetegedésekre is kiváló gyógyszer. Ha ezt bejuttatod a szervezetbe, már előbbre vagy a gyógyulás útján. Szerencsénkre van olyan táplálékkiegészítő, melyben megtalálható a kurkumin. Ez pedig az Artroflex Plus. Ebben megtalálod azt, amire szervezetednek szüksége van. A legjobb természetes anyagokból készült porcerősítő, amit megtalálhatsz a következő linken: https://artroflex.hu/iso

 

Összességében, a megoldás közelebb van mint gondolnád. Figyelj a bevitt cukormennyiségre. A mozgást ne hagyd ki a mindennapjaidból. Mindig olvasd el a megvásárlás előtt álló termékek hátoldalán, hogy mit tartalmaznak. Ne aggódj, ha elsőre nem megy a cukor nélkülözése. Hidd el, nekem sem ment egyik napról a másikra az, hogy ne kóstoljam meg a frissen sült sütit ami éppen hűlt a konyhaasztalon. Fontos, hogy tudd, a cukrot könnyedén helyettesítheted más alternatív készítményekkel. Ha már a cukorbetegség bugyraiba kerültél, akkor se add fel. Mindenre volt, van és lesz is megoldás. Ha nekem ment, neked is menni fog.

 

Tudj meg többet az Artroflex Plus-ról és kattints ide!

 

Ízületi fájdalmaktól mentes napot!

Hogyan gyógyulj ki a porckopásból?

artroflex plus ingyenes videó
Szeretnéd tudni, hogyan gyógyulhatsz ki a porckopásból, és szabadulhatsz meg a fájdalmaktól, kevesebb mint 47 nap alatt?

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.