Pár óra és elmúlik a fájdalom
Nem varázsszerről fogok beszélni, mert mind a ketten tudjuk, hogy az sajnos nem létezik. Viszont ez a módszer, amiről szó lesz már a 19. század vége óta használatban van és számtalan esetben segített mozgásszervi betegségek kezelése esetén.
Gondolom már hallottad a csontkovács kifejezést és nagyjából tudod is, hogy mit takar. De azért röviden elmondanám, hogy a csontkovácsok mivel foglalkoznak.
A hagyományos értelemben vett csontkovácsolás azt jelenti, hogy akár erős fájdalom árán is, de helyre teszik az elmozdult csontokat és ízületeket jól meghatározott közvetlen mozdulatok segítségével. Az ilyen esetekben a fájdalom mellett gyakran hallani lehet, ahogy nagyokat ropog és kattognak a csontok vagy az ízületek. Kicsit félelmetesen hangzik, tudom.
És noha azt mondom, hogy félelmetesnek tűnik a professzionális csontkovácsolás, be kell lássuk, Te is, én is, hogy mindketten szoktuk magunkon gyakorolni azt. Persze nem tudatosan tesszük és ezért Neked lehet, hogy még fel sem tűnt a dolog.
Hogyan gyakorolod magadon a csontkovácsolást?
Szerintem veled is előfordult már, hogy nyújtózkodás közben forgattad vagy kis köröket rajzoltál a levegőben a karoddal aztán csak: katt-katt! A helyére kattantak az ízületeid vagy az elcsúszott csont. De amikor a kezedet tördeled, akkor is valójában tudatalatti csontkovácsolást végzel önmagadon. Vagy amikor a nyaki ízületedet ropogtatod azzal, hogy erősen és mélyen jobbra majd balra hajtod le a fejedet.
Nem vagyok a téma szakértője, de az alapján, amit olvastam a csontkovácsolás lényegéről, nekem úgy tűnik, hogy amatőr módon és tudat alatt mindennap élünk a csontkovácsolással. Akkor pedig miért kellene félni a professzionális csontkovácsolástól?
Persze ha ízületi porckopásod van, akkor sokkal törékenyebbnek és érzékenyebbnek gondolod magadat. És félsz attól, hogy egy-egy csontkovácsolás alkalmával nem hogy megszabadulnál az ízületi fájdalomtól, de még fel is erősíted azt.
Hogy eloszlassam a félelmeidet utána olvastam a csontkovácsolásnak és annak, hogy milyen hatása van az artrózisra:
Az amerikai Artritisz Alapítvány (Arthritis Foundation) oldalán azzal a megnyugtató mondattal kezdik bemutatni a csontkovácsolást, hogy attól függetlenül, hogy mit láttunk/látunk a TV-ben, ma már sokkal gyengédebb a csontkovácsolás. Nem történik olyan erőszakosnak látszó gerinc kiegyenesítés vagy néha nyakkitörésre hasonlító mozdulat.
Továbbá bármilyen hihetetlennek is tűnik, de 150 féle technika közül választhat egy szakképzett csontkovács az alanyok kezelése során. Tehát az ízületi porckopás kezelése során biztos más technikát fog alkalmazni, mint abban az esetben, akinek mondjuk kiment a térde vagy válla egy rossz mozdulat során. Ez így teljesen logikus. Ugye szerinted is?
De mindketten tudjuk, hogy nem elég, hogy helyrekerülnek az elcsúszott ízületeid és szinte azonnal megszűnnek a fájdalmaid. Ettől még nem áll meg a porckopás. Ezért mindenképpen ajánlott olyan étrend-kiegészítő fogyasztása, ami kiegészíti a kezelést. Sőt, segít regenerálni az elkopott ízületi porcokat. Erre jó az Artroflex Plus például.
Vigyázz – nem való mindenkinek a csontkovácsolás
Scott Haldeman MD, a Research Council for the World Federation of Chiropractic nyugalmazott elnöke felhívja arra a figyelmet, hogy nem mindegy, hogy valakinek ízületi porckopása van vagyis artrózisa vagy hogy reumatoid artritisze van.
Az artrózis esetében biztonságosan lehet alkalmazni a csontkovácsolást, mint kiegészítő kezelését a betegségnek. Reumatoid artritisz esetén azonban a kezelés sokkal nagyobb odafigyelést, hozzáértést és óvatosságot igényel. Ez pedig azért van, mert artritisz esetén az ízületek szinte folyamatosan gyulladásban vannak.
Gyulladásban levő vagy feldagadt ízületek esetén nagyon nem ajánlott a csontkovácsolás!
Tehát ügyelned kell arra, hogy csak akkor látogass el csontkovácshoz, ha az ízületeid nincsenek gyulladásban és nem vagy felduzzadva sem. Ebben az esetben a kezelés jót tesz Neked.
Persze, hogy hány kezelésre van szükséged ahhoz, hogy elérd a kívánt eredményt, azt nem tudom megmondani. És valószínűleg elsőre a csontkovács sem tudja megjósolni ezt. Ugyanis sok tényező befolyásolja az eredményességet. Például az, hogy milyen fázisban van az ízületi porckopásod. Milyenek a szokásaid. Gondolok itt a mozgásra és az étkezésre egyaránt. Hogy milyen orvosságokat és táplálékkiegészítőket szedsz. Ugyanis van olyan, ami hozzájárul a gyorsabb felépüléshez, míg mások akadályozhatják azt.
Azonban fontos észben tartanod, hogy a csontkovács nem varázsló. Ő csak helyre teszi az ízületeidet és a csontokat, és ezáltal megszűnteti a fájdalmaidat. De nem tudja előidézni a porcképződést.
Viszont a jó hír az, hogy az Artroflex Plus orvosilag bizonyítottan képes beindítani az ízületi porcok újraképződését.
Így, ha csontkovácsolási terápiát kiegészíted az Artroflex Plus rendszeres szedésével, akkor, ha félév múlva az orvosi kontroll vizsgálat során ultrahang felvételt készít a kezelőorvosod, láthatod majd, hogy több porcod van, mint legutóbb volt.
A javaslatom tehát, hogy:
- Keress egy jó csontkovácsot és próbáld ki a kezelést
- Szedj mellette Artroflex Plust étrend-kiegészítőt, amit itt tudsz megrendelni:
Ízületi fájdalmaktól mentes napokat kívánok és találkozunk jövő héten ugyanitt, ugyanekkor!