Kondroitin szulfát - mi az pontosan?

Amit tudnod kell a kondroitin-szulfátról

A glükózamin mellett a kondroitin-szulfát is nagyon népszerű az ízületi problémáktól szenvedők körében. Ennek magyarázata hasonló a glükózaminéhoz. Népszerűségét egyfelől annak köszönheti, hogy recept nélkül kapható, másrészt pedig annak, hogy az ízületek egyik alkotóeleme. És mintha ebből az egyszerű okból kifolyólag mindenki azt feltételezné, hogy hatékonyan felhasználható ízületi porckopás kezelése során.

 

Azonban valóban így lenne ez?

 

3803 beteg tapasztalata

 

Simon Wandel, a Berni Egyetem egy kutatója, és társai által 2010-ben megjelentetett tudományos cikk is azt támasztja alá, hogy a kondroitin, a glükozamin, és ezek bármilyen kombinációja nem csökkenti jobban az ízületi fájdalmat, mint a placebók (hatóanyag nélküli készítmények).

A kutatásuk során 10 kísérletet vizsgáltak meg, amelyben összesen 3803 alany vett részt. Az alanyok átlagéletkora 62 év volt, és 68-32%-ban nők illetve férfiak vettek részt a kísérletben. Voltak köztük olyanok, akiknél 6 hónapja jelentkeztek az ízületi porckopás tünetei, de voltak olyan személyek is, akik már több, mint 10 éve szenvedtek az artrózis okozta problémáktól. Ezeket a kísérleti alanyokat vizsgálták 1 hónaptól 36 hónapig.

A kutatás lezárásakor készült radiológiai leletek alapján azt tapasztalták, hogy sem a kondroitin, sem a glükózamin, de még azok kombinációja sem változtatott az ízületi rés beszűkülésén. Ez azonban talán még nem lett volna akkora baj, ha a betegek jelentős fájdalomcsökkenést tapasztaltak volna ezen készítmények fogyasztása során. Hiszen az artrózisban szenvedőknek az a legfontosabb, hogy visszanyerjék fájdalommentes napjaikat.

 

Nem több, mint egy placebó

 

A kísérletben résztvevők gyakorlatilag semmilyen fájdalomcsökkenést nem tapasztaltak.

Mindebből pedig arra a következtetésre jutottak Wandel-ék, hogy a kondroitin és a glükózamin nem nyújt hatékony segítséget az ízületi porckopás kezelésében.

Sőt, ők egyenesen ellenzik tanulmányukban azt, hogy az egészségügyi és állami szervek anyagi támogatást nyújtsanak a glükózamin valamint a kondroitin készítmények megvásárlására. És azt sem tanácsolják, hogy orvosok ezeket a készítményeket ajánlják.

Ennek magyarázata egész egyszerűen az, hogy meg szeretnék óvni az ízületi fájdalommal élőket attól, hogy olyan készítményekre adják ki pénzüket, amelyek hatástalanok.

Most, hogy már tudod az igazságot a kondroitin-szulfátról, remélem, hogy okosabban döntesz, amikor legközelebb az ízületeidre vásárolsz étrend kiegészítőt. És olyat választasz, ami olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek valóban képesek hatékony megoldást nyújtani az ízületi porckopásodra.

Amennyiben szeretnél olvasni a Glükozaminról és az MSM készítményekről, kattints!

 

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!


Ajándék

Tanulmány a fájdalommentes ízületekhez

artrozis kezeles

Hogyan szabadulhatsz meg az ízületi fájdalmaktól?

- gyógyulást segítő, új videó -

artroflex plus ingyenes video

Nézd meg ezt az INGYENES videót és gyógyulj ki a porckopásból!

Az Artrózis Kezelés 5 Fő bűne

Ingyenes e-book tanulmány

A porckopással küzdők 99%-a emiatt az 5 hiba miatt nem gyógyul ki soha a betegségéből. Ha te elkerülöd ezeket a hibákat, akkor:

  • MEGSZABADULHATSZ a reggeli kínzó DERÉKMEREVSÉGTŐL
  • CSÖKKENNI FOG az ízületeidet kínzó FÁJDALOM*
  • Végérvényesen ELKERÜLHETED a PROTÉZIS MŰTÉTET
  • JAVULNI FOG az ízületeid mozgástartománya, és a RUGALMASSÁGA*

KÉREM AZ INGYENES TANULMÁNYT

artrózis kezelés

* Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.